Andrius Kubilius, az EU védelmi és űrügyi biztosa szerint az Unió következő hétéves költségvetésében a védelmi kiadásokra szánt keretnek meg kell közelítenie a 100 milliárd eurót. Ez a jelenlegi, mindössze 10 milliárd eurós kerethez képest óriási ugrást jelentene, tükrözve az ukrajnai háború okozta prioritásváltást.
Az Európai Unió Tanácsában nehéz lesz létrehozni a blokkoló kisebbséget a dél-amerikai Mercosur szabadkereskedelmi övezettel aláírt megállapodás ratifikálásának elutasítására, de a lengyel mezőgazdaság más módszerekkel is védhető - jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő pénteken Varsóban.
A Pénzügyminisztérium a Portfiolio-nak küldött válaszában reagált a hírre, amely szerint az Európai Bizottság figyelmeztető levelet küldött Varga Mihálynak, ugyanis az uniós testület szerint a magyar kormány nem szolgáltatott reális gazdasági előrejelzéseket és hiányos dokumentációt nyújtott be az EU számára
Újabb fejezettel bővülhet Magyarország és az Európai Bizottság közötti konfliktusok sorozata, miután Valdis Dombrovskis, az Európai Unió gazdaságpolitikáért felelős biztosa figyelmeztető levelet küldött Varga Mihály pénzügyminiszternek. Az Euronews által megszerzett december 5-i levél szerint Budapest nem szolgáltatott reális gazdasági előrejelzéseket és hiányos dokumentációt nyújtott be az EU számára, amely nem alkalmas az Európai Bizottság által idén elindított túlzottdeficit-eljárás kezelésére. A Portfolio kérdésére az államháztartásért felelős államtitkár, Banai Péter korábban azt mondta, hogy „az egyeztetés mögött nincs semmilyen különleges helyzet”.
Jóváhagyta az Európai Bizottság pénteken, hogy a franciaországi székhelyű Veolia Environnement kizárólagos irányítást szerezzen a magyarországi székhelyű Uniper Hungary Energetikai Kft. felett – közölte a brüsszeli testület a gönyűi gázerőmű kapcsán kulcsfontosságú döntést.
Didier Reynders, az Európai Bizottság volt igazságügyi biztosa ellen pénzmosási gyanú miatt indult nyomozás újraéleszti a vitát az uniós intézmények hitelességéről. Ursula von der Leyen bizottsági elnököt mind a Zöldek, mind a konzervatív képviselők arra szólítják fel, hogy indítson vizsgálatot az ügyben.
A magyar uniós elnökség keretében, magyar részvétellel jött létre megállapodás az Európai Bizottság és a Norvég Alap országai között az alap forrásainak felhasználásáról – tudta meg a Szabad Európa. Még idén megkezdődhetnek a kétoldalú tárgyalások Norvégiával a 2021 óta felfüggesztett alap újraindításáról.
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen a múlt héten jelentette be az Európai Parlamentben, hogy új mechanizmus kidolgozását tervezik az uniós források célba juttatására, a nemzeti kormányok megkerülésével – számolt be a Népszava. A változtatások nem igényelnének jogszabályi változtatást, így nem megvétózható a tagállamok által, mivel a kormány által felügyelt támogatások egy részét enélkül is át lehet csoportosítani a közvetlen irányítású alapokba.
Oroszország politikai beavatkozását sejtő összeesküvés-elméletek, Emmanuel Macron várható bukását előrevetítő helyzetértékelések, az olasz válságdemokrácia franciaországi meghonosodásának vizionálása – nagyon érdekes, mennyire sokféle értelmezése van Brüsszelben a mostani párizsi politikai drámának. Az uniós tisztviselők egy része szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke most gyorsan átverheti a francia diplomácia által eddig akadályozott uniós ügyeket, például a Mercosur-kereskedelmi megállapodást. Egy meggyengült Franciaország azonban hosszabb távon az egész uniós döntéshozatalt boríthatja, főleg az olyan fontos ügyekben, mint a tőkepiaci unió bevezetése, vagy a gazdaságbiztonsági protekcionista lépések átvitele. Helyzetjelentés Michel Barnier kormányának megbuktatása utáni helyzetről a brüsszeli buborék első sokkja után.
David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete december 3-4-én Brüsszelbe utazott, hogy az Európai Bizottság újonnan kinevezett tagjaival és más, magas rangú tisztviselőkkel találkozzon, akikkel a transzatlanti kapcsolatokat érintő számos központi kérdésről tárgyalt – jelentette be csütörtökön a nagykövetség.
Kedden délelőtt tartották meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter éves meghallgatását a parlament gazdasági bizottságában. A másfél órás meghallgatás során a minisztert több témában is kérdezték, például az orosz földgázszerződésekről, a Paks II. beruházásról, valamint a Gazprombankra kivetett amerikai szankciók hatásairól.
Az Európai Bizottság az új elnökségi időszak első lépéseként megkezdte a 2010-es intézményközi keretmegállapodás felülvizsgálatát, amely a Bizottság és az Európai Parlament közötti együttműködés alapjait rögzíti. A felülvizsgálat célja az átláthatóság és a politikai felelősségvállalás erősítése, valamint a két intézmény közötti párbeszéd javítása.
A második Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság új kabinetfőnöki pozícióinak elosztása nem minden országnak kedvezett. Német és francia tisztviselők dominálnak úgy is a brüsszeli végrehajtó testületnél, hogy mind a két országban belpolitikai válság van, míg Olaszország és Spanyolország alulreprezentáltak maradtak.
Belgium egyik legismertebb politikai figurája, Didier Reynders, aki egészen a múlt szombatig az Európai Unió igazságügyi biztosa volt, súlyos vádakkal néz szembe. A belga rendőrség korrupció és pénzmosás gyanúja miatt tartott házkutatásokat, amely során Reynders állítólagos illegális tevékenységeit vizsgálják – beleértve a Nemzeti Lottón keresztüli vélelmezett pénzmosást is – számolt be a Follow the Money a magyar kormánnyal korábban a jogállamisági eljárást érintő tárgyalásokat vezető volt-biztosról.
Az Európai Bizottság vizsgálja, hogy a magyar közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló törvény módosítása elegendő-e az uniós korlátozó intézkedések feloldásához – közölte Piotr Serafin, az Európai Bizottság költségvetési, csalás elleni és közigazgatási biztosa miután találkozott Bóka János uniós ügyekért felelős miniszterrel. Az összeférhetetlenségi szabályok módosítása a feltétele, hogy a magyar egyetemek visszatérhessenek az Erasmus-programba.
Az Európai Bizottság támogatja az Európai Tanács döntését, amellyel elfogadták a füstmentes környezetekre vonatkozó ajánlás felülvizsgálatát. Az új irányvonal célja a másodlagos füst és aeroszol káros hatásainak mérséklése, különösen a gyermekek és fiatalok körében.
Ursula von der Leyen második Bizottságának kiszivárgott munkaprogramja a környezetbarát ipar és a védelmi politika erősítését helyezi előtérbe az első 100 napban, miközben hosszabb távú terveket is meghatároz az EU stratégiai autonómiájának és versenyképességének növelésére. A dokumentum részletesen vázolja a fenntartható technológiai és innovációs célokat, valamint az ipari átállást elősegítő kezdeményezéseket.
Az Európai Bizottság új iránymutatásai szerint a LIFE programból kapott uniós zöld források már nem használhatók fel lobbitevékenységre. A döntés jelentős hatással lehet azokra az NGO-kra, amelyek eddig ezeket a forrásokat használták az EU környezetvédelmi politikájának befolyásolására.
Az Európai Bizottság a jogállamiság aktuális helyzetéről nyilvános konzultációt indított az Európai Unió tagállamaiban és uniós szinten. Az összegyűjtött vélemények és javaslatok a 2025-ös jogállamisági jelentés elkészítését segítik, amely az uniós tagállamokban bekövetkezett változásokat hivatott értékelni.